Glamour-napok Wishlist



Mint minden évben, idén is elkészítettem a kívánságlistámat a Glamour-napokra, egyrészt segít abban, hogy ne csábuljak el felesleges dolgok iránt, másrészt pedig jó ránézni. :) Persze ez nagyon sok dolog és nyilván nem fogom az összeset megvenni, de azért jó néha kicsit vágyakozni. Nézzük mit tartalmaz a listám!


F&F Saru (-20%)
Az F&F szandáljait már évek óta hordom, 1-2 nyarat kibírnak és ár/érték arányban is teljesen jók.

H&M Karperecek - 3000 Ft. (-20%)
Nem hordok nagyon ékszereket (kivéve fülbevalót, azt mindig!), de ezek a karperecek nagyon megtetszettek, olyan vidám nyáriasak, de mégis kifinomultak.

Szeretnék egy krémszínű/fehér napszemüveget, még nem biztos, hogy ő lesz a befutó, de esélyes.

Bioderma Bronz olaj SPF 30 (-20%)
Napvédőből minden évben újat veszek, mert a fényvédő részecskék nem állnak el sokáig, és nem is marad sok a tavalyiból, úgyhogy muszáj. Most a szokásos 50-es faktorszámú helyett megpróbálkozom a 30-assal, hátha így lesz egy kis színem.

L'oreal Voluminous Szempillaspirál (-50%)
A L'oreal spirálok az egyik legjobbak, és féláron biztos veszek egyet. Még nem tudom, hogy ezt a fajtát vagy egy másikat, ez majd csak ott dől el a boltban. 

Alverde Szempillaszérum (-50%)
Krémmánián jókat olvastam róla, kíváncsi vagyok az én pilláimmal mit tud kezdeni. 

Imádom ezt a cicás design-t, remélem nálunk is kapható!

Chanel Le Blush Creme de Chanel (-20%)
Nemrég élőben is megnéztem őket a Marriounad-ban, és szerelem volt első tapintásra. Még gondolkozom rajta, hogy tényleg kell-e, mert nem egy olcsó darab.

H&M Body Spray - 790 Ft. (-20%)
Jópofa, de igazából csak a csomagolása fogott meg, lehet, hogy lebeszélem magam róla.

Bourjois Rouge Edition Velvet Ajakkrém - 2690 Ft. (-20%)
Őket is kipróbáltam már egy drogériában, és van egy neonpink árnyalat, ami nyárra tökéletes lenne!

NYC Körömlakk (-25%)
Az NYC lassan a kedvenc lakkmárkámmá növi ki magát, lehet, hogy a 25%-os Rossmann-kupont egy újabb lakkra váltom be.

Nike Free Run 3 Tornacipő
Szükségem van egy új edzőcipőre, és ezek a Nike-k nagyon nagyon tetszenek. Igaz, előbb még a héten megnézem őket a Nike Outlet-ben, mert úgy hallottam, hogy ott is szépeket lehet kapni és persze jóval kedvezőbb áron.

Converse Tornacipő (-20%)
Nemrég dobtam ki a fekete alacsonyszárú Converse-met, ami 5. éve szolgált már becsületesen. Kellene egy utánpótlás, de most lehet, hogy fehér lesz!

H&M Virágos Hajpánt 2990 Ft. (-20%)
Kicsit sokallom az árát, még akciósan is, de ha jól áll, akkor lehet, hogy elhozom.

F&F Krémszínű Táska (-20%)
A krémszínű nyári táskám is tönkrement tavaly, lehet, hogy ő lesz az utódja.

Ti szoktatok listát készíteni a Glamour-napokra? Mit terveztek idén venni?


13 megjegyzés:

  1. A rövid szárú Converse cipő nálam is listán van! :) Én is összeírtam, hogy miket szeretnék megvenni, ha van kedved ezen a linken meg tudod nézni! :) : http://mimiseverydaylife.blogspot.com/2014/03/vegyes-kivansaglista.html

    ReplyDelete
  2. Pontosan ezt a Nike-t rendeltem meg a dailyfreerun.com oldalról, sokkal olcsóbb és hamar ideért kb egy hét volt talán. Itt a fotóm: http://instagram.com/p/mM1I9LSDM8/ (bár csak telefonos) :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Pont ma láttam, like-oltam is!:) De én nem merek cipőt rendelni, szeretem előtte felpróbálni meg ilyenek, úgyhogy először megnézem az outletben.:) De nagyon szép a tied, remélem találok valami hasonlót, jó áron!

      Delete
  3. majdnem én is ezeket szeretném:D

    ReplyDelete
  4. A cicás napszemüveg meg a saru szuper!! Meg a krémszínű táska is csúcs!

    ReplyDelete
  5. Nagyon jó listád van. :)
    Az F&F táskát én is meg szeretném venni. :)
    A teljes listámat nem írom le, mert szerintem ki sem férne egy kommentárban. :D
    De belinkelem:
    http://moonangelstories.blogspot.hu/2014/03/spring-wishlist-tavaszi-kivansaglista.html

    ReplyDelete
    Replies
    1. Mennyien kinéztük a táskát, a végén nem marad senkinek!:D Látom neked még sokkal hosszabb a listád, most kicsit megnyugodtam:D

      Delete
  6. Nekem van egy Free Run 3-asom, a legjobb választás! :)

    ReplyDelete
  7. Az F&F táskát én is kinéztem magamnak, masszív és jó az elrendezése is.Eredeti ára sem vészes (ha jól emlékszem 6000ft körüli), de -20%-kal olcsóbban kötelező darab :)

    ReplyDelete
  8. A cicás napszemüveget pont ma láttam a Duna Plaza-ban lévő H&M-ben, szóval kapható nálunk is. :) (Igaz, csak 2 db volt belőle.)

    ReplyDelete
  9. Odáig vagyok ezekért a virágos hajpántokért, egy csomó külföldi blogger képein láttam már hasonlókat. Persze nem tudom, hogy állna és mennyit hordnám, majd most tuti megnézem a boltban. Az F&F sarujai is nagyon tetszenek, illetve a Bourjois Velvet ajakkrémek.

    ReplyDelete