Szuper eBay ecsetek

Follow on Bloglovin
Véégre múlt héten megérkezett a 2 ecset amire több, mint egy hónapja várok, így ez a bejegyzés is elkészülhetett. Több eladónál is megtalálhatóak ezek a Real Techniques ecsetekre hajazó utánzatok, összesen 6 féle variációban. Én ebből most hármat mutatok meg nektek.


Az első egy kúp alakú ecset, szintetikus szálakkal. Én ezt a szem alatti korrektor eldolgozásához, highlighter felviteléhez vagy kontúrozáshoz ajánlom. Egyáltalán nem hullajtja a szálait, és nagyon gyorsan szárad.



A másodikat a Sigma F80-as alapozóecsetem pótlásának szántam (szegény 2-3 év után már a végét járja), de azért ez az ecset nem közelíti meg, sokkal kevésbé tömött. Ennek ellenére az olyan sűrűbb alapozókat/BB krémeket is nagyon szépen fel lehet vele vinni, mint pl. a Missha Perfect Cover. Ez az első mosáskor hullatott pár szálat, de ez még bőven belefér. Ezt egyébként pirosító, púder vagy bronzosító felvitelére is használhatjátok. Update: Sajnos azóta sem hagyta abba a hullást. :(

A harmadik egy duo-fiber ecset, ami kb. fele akkora mint az eddigi ilyen típusú ecseteim, amiket az utóbbi időben kicsit nagynak találtam a krémes pirosítók felviteléhez, de ez tökéletes erre a célra. Ez is hullajtott pár szálat az első mosáskor de utána már nem.

Összességében én nagyon ajánlom ezeket az ecseteket, szerintem verhetetlenek a 7-800 Ft-os árukkal, egyetlen hátrányuk hogy lassan érkeznek meg - bár ez is változó, mert az elsőt egy hét alatt megkaptam.

Én innen és innen rendeltem.

Hogy tetszenek? Fogtok rendelni? Honnan szoktátok beszerezni az ecseteket?





4 megjegyzés:

  1. Szia,kb. két hét múlva szeretnék én is vásárolni ilyen ecsetet,esetleg ha aktuális lesz megkereshetlek,hogy segíts picit,mert nem vásároltam még soha Eby-en és tapasztalatlan vagyok :)
    beautybymiamay.bogspot.hu

    ReplyDelete
    Replies
    1. Persze, szivesen segitek, irj nyugodtan emailt!:)

      Delete
  2. De jó alternatíva a Real Techniques ecseteket drágálóknak, mint amilyen én is vagyok :) :)

    ReplyDelete